Felszállásra felkészültünk

2015. március 01. Felszállásra felkészültünk

2015. február 24., kedden a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren és a Közlekedési Múzeumban jártak KRESZ-eseink. 

2015. február 24., kedden a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren és a Közlekedési Múzeumban jártak KRESZ-eseink.

Ugyanezen a napon a Pénzügy szakköröseink is kiránduláson vehettek részt, amelynek keretében  pénzügyi foglalkozáson vettek részt és Budapest nevezetességeit tekintették meg.

A pályázati forrásból megvalósuló projekt keretében 5-8. évfolyamra járó diákok pillanthattak bele a pénzügyek világába. A kirándulás úti célja a budapesti O.K. Központ volt, a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja, ahol egy három órás tréningen ismerkedhettek közelebbről a pénz történetével nebulóink. Szó szerint saját bőrükkel tapasztalhatták milyen nehéz is lehet hitelt visszafizetni, amikor spagettivel a szájukban kellett makarónit felvenni és egy másik tálba áttenni, ahhoz, hogy egy egységnyi hitelt visszafizessenek. Ők már biztos meggondolják, hogy mikor, mire és milyen hitelt vegyenek fel.
A tréning után egy kis kikapcsolódás is belefért: a városligetben töltöttünk el egy bő órát. A fiúk egy jót fociztak, külön érdekességet jelentett, hogy egy vidám külföldi fiatalember is csatlakozott hozzájuk, akitől utóbb megtudtuk, hogy izraeli turista. A lányok a tóparton múlatták az időt fényképezéssel.