Ünnepélyes szalagtűző, 2016.

2016. szeptember 23. Ünnepélyes szalagtűző, 2016.

Dobpergés köszöntötte a végzős 12. évfolyamos diákokat és a megjelent vendégeket a szalagtűző ünnepségen. 

Nemes Ákos, a debreceni Hit Gyülekezete lelkésze a szalagtűzőn mondott beszédével a jövőt előkészítve, útravalót adott a végzős gimnazistáknak, hogy az előttük álló próbákat sikeresen vegyék. Donka Péter igazgató úr köszöntőjében a tanulmányi előmenetelük fontosságát emelte ki. Mindezek mellett zenei darabok, szavalatok, a végzősök vidám színdarabja és egy gimnáziumunkban végzett diák beszéde tették emlékezetessé az estét.

Ezek után az ünnepségen kiemelt keretek között a szalagtűzésre került sor.

Gratulálunk az eddigi teljesítményükhöz és sikeres felkészülést kívánunk a közép és emelt szintű érettségikre és sikeres felvételiket kívánunk.

Kapcsolódó képgaléria