Ünnepélyes szalagtűző, 2017.

2017. szeptember 11. Ünnepélyes szalagtűző, 2017.

Dobpergés köszöntötte a végzős 12. évfolyamos diákokat és a megjelent vendégeket a szalagtűző ünnepségen. 

A tartalmas ünnepségen Nemes Ákos, a debreceni Hit Gyülekezete lelkésze a szalagtűzőn mondott beszédével a jövőt előkészítve, útravalót adott a végzős gimnazistáknak, hogy az előttük álló próbákat sikeresen vegyék. Donka Péter igazgató úr köszöntőjében a tanulmányi előmenetelük fontosságát emelte ki. Mindezek mellett a végzősök A tékozló fiú című színdarabja, zenei darabok, és egy gimnáziumunkban végzett diák beszéde tették emlékezetessé az estét.

Ezek után az ünnepségen kiemelt keretek között a szalagtűzésre került sor.

Gratulálunk az eddigi teljesítményükhöz és sikeres felkészülést kívánunk a közép és emelt szintű érettségikre és sikeres felvételiket kívánunk.

Kapcsolódó képgaléria