Huszár Gálosok a Kossuth téren

2017. március 19. Huszár Gálosok a Kossuth téren

Március 14-én a Huszár Gál Óvodások is megemlékeztek az 1848. márciusi eseményekről és nemzeti hőseinkről. Részt vettek az iskolai ünnepség mozgalmas és színvonalas előadásán, majd a Kossuth térre buszoztak,, hogy elhelyezzék a megemlékezésük jeléül készített zászlókat és nemzeti színű " virágaikat". Délután Fenyves József honvéd százados (egyik ovisunk apukája)  válaszolt az ovisok kérdéseire, többek között, hogy mi a dolga ma egy katonának és bemutatta a katonai egyenruhát, tisztelgést, köszöntést. A hét folyamán ismerkedtek a gyerekek Magyarország domborzati térképével, legszebb tájairól élménybeszámolókat tartottak, ki merre járt és miért szereti ezt az országot. Bízunk benne, hogy sikeresen erősítettük bennük hazánk iránti szeretetet és nemzeti identitásukat.

Kapcsolódó képgaléria