Fotó a "C" tipusú tábláról 1. 
Fotó a "C" tipusú tábláról 2. 

Rendezvény 1. (2018 március 19)
Meghívó nyitórendezvényre 
Képek a nyitórendezvényről

Rendezvény 1. leírása:

A nyitórendezvényen iskolánk igazgatója a megjelent vendégek köszöntése után, ismertette a pályázat lényegét. Kiemelte az intézmény digitális eszközellátásának a fontosságát és azt, hogy a korszerű eszközökhöz korszerű tudás is szükséges. A pályázatban részt vevő kollégák képzéseken vehetnek részt amelynek részeként megismerhetik, hogyan támogathatják digitális tartalmakkal a tanóráikat. Igazgató úr után , Fegyver Imre , intézményi digitális asszisztens beszélt a pályázatban beszerzett eszközökről és bemutatta a képzéseket, majd az érdeklődő kérdésekre válaszoltak


Rendezvény 2. (2019 december 4)
Meghívó szakmai napra
Képek a szakmai napról

Rendezvény 2. leírása:

Szakmai napot tartunk Iskolánkban. A délután 2 órától kezdődő programon intézményvezetői megnyitó után, iskolánk digitális asszisztense mutatatta be az EFOP-3.2.3-17-2017-00046 Digitális környezet megteremtése a Hit Gyülekezete oktatás-nevelési intézményeiben című projekt keretein belül beszerzett eszközöket.
A számítógépeket, a tabletet, a LEGO robotokat ki is próbálhatták az érdeklődő kollégák. Az eszközbemutatást követően szekcióűlések keretén belül egy ismeretátadás történt azon kollégák vezetésével, akik pályázati képzéseken vettek részt.
Alsó tagozaton Vágnerné Pásztor Zsuzsa és Fodor Judit kolléganők mutattak be hasznos linkeket a munkaközösség számára, felső tagozaton pedig Csire András osztotta meg tapasztalatait a Geomatech program használatával kapcsolatban és adott tanácsokat a program tantárgyakba való integrálására.

 

Rendezvény 3. (2019. december 13.)
Meghívó interaktív rendezvényre
Képek az interaktív rendezvényről

Rendezvény 3. leírása: https://huszargaliskola.hu/tehetseg/robotika/interaktiv-rendezveny/674

 

Rendezvény 4. (2020. október 21.)
Meghívó interaktív rendezvényre
Képek az interaktív rendezvényről

Rendezvény 4. leírása:

Újabb állomásához érkeztünk az EFOP-3.2.3-17-2017-00046 Digitális környezet megteremtése a Hit Gyülekezete oktatás-nevelési intézményeiben című projeknek, melynek keretén belül Kamu a neten címmel került interaktív rendezvény megrendezésre. A felső tagozatos diákok saját termükben, kivetítőkön keresztül nézhették meg azt az oktató prezentációt és hallgathatták meg az előadást ami a jellemzőbb internetes átveréseket, kamuoldalakat mutatta be, de megtanulhatták a srácok azt is hogyan szürhetőek az álhírek. Az előadás után, az elhangzottakkal kapcsolatban egy tesztet tölthettek ki a diákok, a helyes válaszért pedig jutalomcsoki és szívószálas üdítő járt :) A rendezvényen plakátkiállítást is tartottunk, melynek fő témája a biztonságos netezés volt. A diákok előzetesen, de akár a helyszínen is elkészíthették rajzaikat, majd helyezhették ki a kijelőlt területre, hogy a kisebb tanulóink is tájékozódjanak aarról, hogy nem minden igaz ami az interneten van!

 

Rendezvény 5. (2020. december 9)
Meghívó Workshopra

Rendezvény 5. leírása: Ezen a rendezvényen három előadónk is volt. Fegyver Imre informatikatanár hasznos mobilapplikációkat mutatott be a diákoknak, majd egy budapesti programozó, játékfejlesztő Kistamás János motivációs előadását hallagathattuk meg és kérdezhettünk tőle, az előadásokat Fegyver Dávid zárta, aki mobilapplikáció szerkesztés alapjait ismertette a srácokkal. Az előadások után Google kérdőívben megszerkesztett kódkereső játékban vettek részt a gyerekek. Különböző, iskolával kapcsolatos kérdésre kellett választ keresniük (például: hány lépcső vezet fel a második emeletre), majd a helyes megoldáshoz tartozó számokat kellett bediktálni, hiszen ezen mulott, hogy az iskolai rendszergazdát ki tudjuk-e szabadítani a szekrényből. A délelőtt folyamán a diákok plakátjai díszítették a folyosó egy részét. Számukra kedves és hasznosnak ítélt alkalmazásokat mutattak be rajzlapokon megjelenítve. A helyes megfejtést adók és a plakátkészítők jutalmazása most sem maradt el! Kekszeket és csokikat gyűjthettek az aktívak.

 

Rendezvény 6. (2021. március 10.)
Meghívó szakmai napra
Képek a szakmai napról

Rendezvény 6. leírása:

A robotok és a robotizáció kérdése óvodás kortól foglalkoztatja az embereket. Hogyan és vajon mi lesz a jövőben? Megannyi fantáziafilm készült már a témában, ami bepillantást enged a vélt valóságról.
A robotizáció volt a témája a Huszár Gál Iskolában megrendezett szakmai napnak, melynek első előadója egy angliában élő mérnök volt. Kőszegi Milán a robottechnológia kialakulásáról beszélt, több érdekes fejlesztést is bemutatott a Boston Dinamics cégcsoportból. Milán előadása után a Huszár Gál Iskola három gimise jelentkezett be és mutatta be saját fejlesztésű radioaktivitást mérő robotját, ami képes mennyiségi és minőségi összefüggést felállítani a radioaktív sugárzások közül az alfa sugárzásra. A folyosót most fantáziarajzok lepték el. A téma természetesen a robotizáció és a jövő volt. A diákok saját elképzeléseiket vetették papírra azzal kapcsolatban, vajon mit hozhat számunkra a jövő, hol és milyen robotok fognak majd megjelenni és segíteni az életünket?

 

 

Rendezvény 7. (2021. április 21.)
Meghívó szakmai napra

Rendezvény 7 leírása:

Az EFOP-3.2.3-17-2017-00046 Digitális környezet megteremtése a Hit Gyülekezete oktatási-nevelési intézményeiben című projekt keretein belül a Digitális önvédelem témában online előadásokra került sor, melyet Pöltl Ákos biztonsági szakértő tartott. Ákos egy magasan képzett biztonsági szakértő, angol testőrdiplomával, közelharc instruktori vizsgával és számos oktatói, előadói tapasztalattal rendelkezik. Emellett vezető magyar és nemzetközi vállalatoknál külső tanácsadóként szerzett stratégiai kommunikációs tapasztalataimat felhasználva dolgozik egy új, innovatív projekten. Célja egy olyan komplex , hatékony program kidolgozása a családok számára, ami a testőrképzés szakmai anyagát foglalja magában, a civil életre, vagyis a családok, az apa, anya, gyerekek mindennapi élethelyzeteire szabva. 2021. április 21-én intézményünk tanulói számára tartott előadást. Az internethasználat, a cyberbullying veszélyei, annak eredményes elkerülése volt az előadás központi kérdése. A program célcsoportja a legérintettebb, legveszélyeztetettebb 11-18 éves korosztály volt. Az online előadás a Meet platformon zajlott, maximális (100 fő) részvétellel. Azok a tanulók számára akik a létszámkorlát miatt nem tudtak csatlakozni a foglalkozáshoz, az előadást rögzítettük.
Az előadás első része itt tekinthető meg: https://youtu.be/z8UUrwi2zGE

Az előadás második része itt tekinthető meg: https://youtu.be/CTwfiTt8GZg

 

 

Rendezvény 8. (2021. április 28.)
Meghívó záró rendezvényre

Rendezvény 8. leírása:

2021. április 28-án a felnőttek voltak a megszólítottak Pöltl Ákos előadásán. A Zoom platformon keresztül valósult meg az alkalom. Szülők, pedagógusok csatlakozhattak az online előadáshoz. Az internethasználatból fakadó veszélyforrásokról és azok kivédéséről kaphatnak gyakorlati tanácsokat gyermekeink védelme érdekében az érdeklődők.

Az előadás itt tekinthető meg: https://youtu.be/ovT65UJOT68