Page 6 - Huszár Times - 2016. tavasz

Hat órára mindenki jelen volt, akiket vártak, Bozai Pál, Bulyovszky Gyula, Sükei Károly,
Telepi György, Hamary Dániel és még páran.
Jókai felállt – Honfitársaim! – kezdte. – Holnap történelmet írunk! Kitörünk a rabságból és
Magyarország újra a magyaroké lesz! Azért jöttünk most össze, hogy megtervezzük és
megfogalmazzuk a holnapi történelmi napot. A bécsi ifjak már léptek, forradalmat
robbantottak az osztrák fővárosban. Most Buda-Pesten a sor! Holnap száz éve, hogy a
magyar fővárost árvíz pusztította. Holnap nem a víz, hanem a nép fogja lerontani a gátakat,
hogy az újnak teremtsen helyet! Ha mi nem cselekszünk, akkor senki nem fog! Gyertek
közelebb, gondolkodjunk együtt az egyenlőség, testvériség, szabadság szellemében!
Hozzunk változást a magyar nemzet életébe, még ha az életünkbe kerül is! Késő estig
vitatkoztak, majd szavakba öntötték, s végül elkészült.
- Versbe foglalom a hősök történetét, az utókor számára. – határozta el Petőfi.
Miklós az éppen csak kivilágított utcán hevesen dobogó szívvel haladt a kollégium
irányába. – Szabadság, egyenlőség, testvériség! – ez a három szó forgott a gondolataiban,
hiszen a szerencsés véletlennek köszönhette, hogy egy szegény lelkész fiaként bekerült a
jogász karra. Alig aludt pár órát, egész éjjel forgolódott, nem tudott megnyugodni. Holnap
történelmet írnak, történelmet.
Március 15-én reggel, a Pilvaxban csupán hatan voltak jelen, Petőfi, Jókai, Bulyovszky,
Hamary, Sebő, és Gaál Ernő. Kevesen voltak, de annál izgatottabban tűzték fel a szívük fölé
a magyar kokárdát, magyar piros, fehér, zöld színekkel. Miklós szíve megdobbant, mikor
Hamary feltűzte neki a kokárdát, miután belépett a kávézóba.
Petőfi a hátsó részben, fel- alá járkált egyre gyorsabban, egyre szenvedélyesebben
gesztikulálva. – Mire készül? Milyen verset írhatott?– tűnődött el Miklós.
Jókai felállt és felolvasta a 12 pontot és az előző este megfogalmazott proklamációt.
Kevesen voltak, talán túl kevesen is. – ez a gondolat tükröződött a szemekben. Majd a
szót átvette Petőfi, elszavalta nekik a Nemzeti dalt. – A korábbi rosszlétnek nyoma se
volt, tűz lobogott a szemében. Többet nem gondolkodtak azon, hányan vannak. Látták a
célt maguk előtt. – Ez a költemény a szív mélyéről íródott és a szíveknek szól, rangtól,
származástól függetlenül. – próbálta magában megfogalmazni a tüzes sorokat Miklós.
Elkezdődött. Elindultak az egyetemre, minden karon ugyanazzal perzselő tűzzel
és buzgósággal szavalta el Petőfi a versét és olvasta fel Jókai a pontokat. Miklós
egyszer csak azt vette észre, hogy tömegek esküsznek a költővel együtt: „A
magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”Az
embertengerben orvosok, jogászok, diákok, fiatalok, idősek, pékek, hivatalnokok
is álltak. – Egyenlőség. – villant át a gondolat hősünkben. – Hatan kezdték el, és most
ez a hat ember népvezérré vált, akik elvezetik a magyarokat a szabadságba. – összegezte
a kezdetet, miközben a sajtó felszabadításáról tárgyaltak. Hol is voltak pontosan?
Szemeivel egy utca vagy cégtáblát keresett. – Landerer és Heckenast Könyvnyomda. A
tömegben állt, így nem sok mindent látott, így hát azt tette, amit a több száz ember
körülötte, várt. Az eső folyamatosan esett, a tegnapi hideg a maihoz képest nyárnak
számított. De türelmesen és izgatottan vártak, amíg a küldöttségük Landererrel tárgyal.