12. évfolyamos végzős ballagás

2018. május 05. 12. évfolyamos végzős ballagás

2018. május 5., szombat délelőtt került sor a Huszár Gál Gimnázium végzős 12. évfolyamos diákjainak ünnepélyes ballagására.

A ballagó végzősök az iskolán végigvonulva a Fűzfa-ligetbe érkeztek, ahol az iskolavezetés, a pedagógusok, a szülők, rokonok, vendégek, barátok vártak Rájuk.
A ballagáson Kovách Andrea: Ha Isten velem című verse után igazgató helyettesi bátorító beszéd hangzott el, amelyet a 11. és 12. évfolyamos búcsúbeszédek követtek. A végzős osztály meglepetésként a "Van, hogy bölccsé tesznek a könnyek" című dalt hallgathatták meg élő előadásban, illetve a 11. évfolyamos diákoktól számukra tervezett ajándékot vehették át. Ezúton is gratulálunk az eddig elért eredményekhez és sok sikert kívánunk az érettségihez és felvételihez. 

Kapcsolódó képgaléria