Dobogós helyezések

2016. január 06. Dobogós helyezések

Dobogós helyezések a dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyen

Az őszi szünetben, 2015. október 25-26-án, XVII. alkalommal rendezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség a kétnapos nemzetközi dr. Kardos Albert versenyt.

A rendezők a versenyt az idén is négy kategóriában – két gyermek, ifjúsági, felnőtt és szép korúak körében hirdették meg.

Minden kategóriában kötelező volt a Hitközség szervező bizottsága által megadott versek vagy prózák közül 2 mű, valamint 2 szabadon választott vers vagy próza előadása.

Ez a rangos megmérettetés rendszerint kétnapos és kétfordulós. Az első fordulóban (a selejtezőben) mindenkit meghallgatott a zsűri; a második fordulóban (a döntőben) az első forduló indulóinak csak egy része versenyezhetett. Mindkét fordulóban egy kötelező és egy szabadon választott művet kellett előadniuk.

Iskolánkból 4 diák 4-4 verssel és /vagy prózával szerepelt ezen a rangos versenyen. Az első megmérettetés után a Huszár Gál - os versenyzők valamennyien bekerültek a döntőbe.

Diákjaink végül értékes könyv- és pénzjutalmat vehettek át.

Helyezések:

Alsó tagozat:

      1. o. Susánszki Anett I. helyezés

3. o. Horváth Amadea II. helyezés

Felső tagozat:

       6. o. Susánszki Hanna I. helyezés

       8. o. Molnár Botond III. helyezés

Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítő tanáruknak Pántyáné Karancsi Ilona Emmának.

Kapcsolódó képgaléria