2016. április 27-én került sor iskolánkban az „Innovatív Generáció képzése a Huszár Gál Iskolában” című, NTP MTTD 15 0172 számú pályázatának záró szakmai napjára. A népes meghívott közönség összefoglalót hallhatott az elmúlt 6 év robotika szakkör történetéről. A színes beszámolót Vágner Richárd tartotta, feltárva az elmúlt évek küzdelmeit, kudarcait és sikereit. A szakmai nap része volt az országos innovációs verseny döntőjében részt vevő két csapatunk bemutatója. A „Smart Door Set” elnevezésű új típusú újlenyomat olvasós ajtónyitó szerkezetet Kajtár Gergő és Boruzs Kevin mutatta be. A „Smart Mark” nevű autórendszám felismerő bójájukról a prezentációt pedig Vágner Náté és Kajtár Levente adta elő.
„Az innováció jövője Debrecenben és Magyarországon” címmel Borbély Gergő villamosmérnök, szakértő adott áttekintőt és beszélt a középiskolát érintő innovációs munkákról. rendezvényünkön részt vett a Debreceni Egyetem részéről Husi Géza egyetemi docens, tanszékvezető. Továbbá Barabás Botond a National Instruments Innovációs Program Igazgatója és Nagy Tamás A National Instruments által létrehozott Lego Mentor Program vezetője. Valamint vendégül láthattuk a nyíregyházi Bethlen Gábor Gimnázium küldöttségét.
Vágner Richárd_Kezdetektől mostanáig.pdf
Smart Mark rövid prezentáció.pdf