Tematikus nap a Debreceni Zsidónegyedben

2018. május 28. Tematikus nap a Debreceni Zsidónegyedben

Tematikus nap a Debreceni Zsidónegyedben

 

A Holocaust Emléknap és az Izrael megalakulásának 70. évfordulója alkalmából iskolánk gimnáziumi tanulói vendéglátóinknak, a Debreceni Zsidó Hitközségnek köszönhetően egy tematikus napon vettek rész.

„A Debreceni Zsidó Hitközség Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége, közel 1000 fős létszámával. Az első zsidó család 1840 körül telepedett le városunkban. A kezdeti nehézségeket követően a közösség létszáma egyre gyarapodott, a hitközség fejlődött, ezzel együtt több zsinagóga, zsidó iskola, gimnázium, kórház, szociális intézmény épült. A második világháború előtti népes 12000 lelket számláló közösség többsége a Holocaust áldozata lett. A háború, valamint a múlt rendszer következtében sokan Izraelbe, Amerikába vándoroltak.”

(Forrás: http://dzsh.hu/hu)

Elsőként a Hitközség Bajcsy-Zsilinszky utcán lévő kultúrtermében, a Debrecen Televízió által készített ”Akik lelke megmaradt a hitben” című dokumentumfilmet nézték meg a fiatalok, amelyben helyi születésű holocaust túlélők mesélték el emlékeiket a második világháború előtti „normális” hétköznapokról, a vészkorszak szörnyűségeiről, valamint az újrakezdés nehézségeiről.

Ezt követően Heller Zsolt folk-esztéta, érdekes történetekkel gazdagított interaktív előadása következett a debreceni zsidóság múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A diákok további kalauzolását Kreisler Gábor vette át, aki elvezetett minket az egykoron híres tudós tanárok által vezetett zsidó gimnáziumhoz, majd megmutatta meddig tartottak a debreceni gettó falai, amiből később láthattunk megmaradt, eredeti deszkákat a Pásti utcai zsinagóga emlékmúzeumában. Ugyanitt a zsinagóga udvarán megnéztük a debreceni áldozatoknak készített közel 6000 nevet tartalmazó emlékfalat.

 Éliás Viktor kántor, különböző hangulatú héber énekeket mutatott be a fiataloknak, a legnagyobb érdeklődést azonban a kézzel és lúdtollal írt Tóratekercs keltette fel, amelyet közvetlen közelről megnézhettünk. Többek között az is megtudtuk, hogy a Tóra másolója jelenleg is Debrecenben tartózkodik és a másolat utolsó betűit itt fejezte be.

Hálásan köszönjük a Debreceni Hitközség vendéglátását!

Publikálta: Kamenyiczki Gigi

 

Kapcsolódó képgaléria