Arany János magyar nyelvi verseny

2024. március 27.

Iskolánkból Pataki Bálint 8. osztályos tanulónak, az iskolai első forduló első helyezettjének volt lehetősége a három fordulós országos anyanyelvi verseny további fordulóin részt vennie.

A második forduló megoldását már központilag javították a szervezők, és néhány hét múlva derült ki, hogy Bálint bejutott az országos döntőbe. Mint megtudtuk, ebben a tanévben több, mint 300 iskola kapcsolódott be ebbe a versenybe.

A döntő versenyre március 23-án, szombaton került sor a budapesti ELTE épületében.

Egy nagyon nehéz feladatsor megoldása után Bálint az előkelő 7. helyezést érte el korosztályában.

Bálintnak gratulálunk a nagyszerű eredményéhez, büszkék vagyunk rá!

Felkészítő tanárok: Pallagi Józsefné és Pataki Judit

 

Kapcsolódó képgaléria