Aratás, 2017. nyár
2017. október 04.
A Huszár Gál Óvoda Fecske csoportjának vállalkozó kedvű csemetéi és szülei aratáson vettek részt júliusban Bihardancsházán a Balku család jóvoltából.
A reggeli aratás a nedves éjszaka miatt, délutánra tolódott július közepén, de szerencsénkre gazdag élményekben volt addig is részünk:
Nagyrábén játszótéren játszottunk, majd az Escheroles kastély parkjában Lovardában és Vadasparkban jártunk (tevét, lámát, struccot is láttunk), majd Bihardancsházán 10 kiskutyát simogattunk és hot-dog-ot ebédeltünk. Tarlón szaladgáltunk, napraforgó "erdőben" jártunk, majd felülhettünk egy-egy körre a búzát arató kombájnra, ahol felülről láthattuk, hogy még a gólya sem fél a kombájntól...majd kiengedtük a várakozó traktorok platóira a learatott gabonát. A mezők tényleg fehérek voltak az érett búzától (de sajnos sok helyen a sás nagyon felütötte a fejét a gabona között).
Várakozás közben a traktorokra mászhattunk és kipróbálhattuk a szerkentyűket.
Nagy élményekkel tértünk haza. és ősszel követjük a búza útját a pékségbe....