Bécsi kirándulás március 8-10. között

2024. március 25.

Március második hete izgalmasan telt a Huszár Gál Gimnázium 11. osztály német csoportjának: péntektől vasárnapig három napot töltöttünk Ausztria fővárosában, Bécsben.

Több hónap tervezés és kellemes várakozás után végre a célegyenesben voltunk.

Péntek hajnalban találkoztunk a Nagyállomáson. Szerencsére mindenki megérkezni látszott, bár néhol bóbiskolva, álmos fejjel. Gyors létszámcheck után átmentünk a Gleis 4-re, ahova pár percen belül jött a vonatunk. Amikor felszálltunk, kényelmesen elhelyezkedtünk, mert tudtuk, hogy a következő 5.5 órát itt fogjuk tölteni.

Az utolsó magyar állomáson a spórolós (országbérletes) taktikánk miatt le kellett szállnunk. Egy órát töltöttünk Hegyeshalmon, innen Railjettel haladtunk tovább Bécs felé.

Bécs a  “világ egyik  legzöldebb, legtisztább, legélhetőbb, leggazdagabb zenei fővárosa.” Leszállás után egyből megütött minket a bécsi hangulat. Egy villamossal utazva  nem sokkal később a hotelünk előtt találtuk magunkat, ahol gyorsan elfoglaltuk a szobáinkat. Utána megrohamoztuk a közeli Billát, ahol betáraztunk estére, majd a napot a környék felfedezésével töltöttük.

Szombaton meglátogattuk a schönbrunni kastélyt. A hatalmas, 1440 termes, rokokó stílusú épületről köztudott, hogy nyaranta rezidenciaként szolgált a Habsburg uralkodóház számára. A hozzá tartozó hatalmas díszudvart, kertet és állatkertet is bejártuk. A világ legrégebbi állatkertjének különlegessége a panda volt, amely a világon csupán kevés helyen látható. A késő délutánt szabad foglalkozással töltöttük, a legtöbben a szálláson maradtak kipihenni a nap fáradalmait, egy páran boltba, múzeumba mentek.

Vasárnapra rengeteg helyszín maradt még a listánkon, egy bolhapiaci rövid kitérő után végül úgy döntöttünk, hogy a belvárost nézzük meg. Láttuk a Stephansdómot, a jellegzetes 136 méter magas bécsi templomot; a parlamentet; a városházát; és Európa egyik legnagyobb épületkomplexumához, a Habsburgok téli rezidenciájához, a 2600 helyiséget magába foglaló Hofburghoz is elsétáltunk, illetve a városközponti sétálóutcában is szétnéztünk. A napot 7 órás hazautazással zártuk.

Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk, több lehetőségünk is volt a német nyelvtudásunk kipróbálására. Már tervezzük, hogy jövő tanévben  jó lenne a most kimaradt látnivalókat is felkeresni egy újabb bécsi utazás keretében.

 

Fegyver Dávid, Ludánszki Áron 11.o.

 

Kapcsolódó képgaléria